A kistestvér érkezése mindenkinek öröm, de van valaki, aki nehezen birkózik meg vele. Eddig a nagyobb testvér volt a központ, most pedig ott van anyu karjában egy bõgõmasina, és mindenki csak vele foglalkozik. Ez persze sarkított kép, hiszen jó esetben az édesanya már a várandósság alatt felkészítette elsõszülött gyermekét a jövevény érkezésére. Elmesélte, milyen picike lesz, és milyen sokat alszik majd, s elmondta neki: majd õ is megsimogathatja, megfoghatja. Akármennyire is jól sikerül azonban felkészülnie a nagynak, akkor is szinte elkerülhetetlen, hogy – legalábbis az elsõ idõszakban – féltékeny legyen a kisbabára.

Amikor megszületik a baba, a nagyobb gyereket mindenképpen

be kell vonni

a kicsi körüli teendõkbe, sõt még a háztartásba is, annak ellenére, hogy ez a hatékonyság rovására megy. De gondoljanak bele, õ éveken keresztül kizárólagos státuszt élvezett a családban, õ volt a centrum, körülötte forgott minden. Semmiképpen sem szabad azt hinnie, hogy a szülei már kevésbé figyelnek rá, esetleg nem szeretik õt úgy, mint régen.

A hiszti A gyermekpszichológus meggyõzõdése szerint hisztirohamok akkor vannak, ha a gyerek látja, hogy elér velük valamit. Az egyetlen jó megoldás ilyenkor, hogy megpróbáljuk leállítani, és következetesen nem engedünk neki, egyszer sem. Még akkor sem, ha nem otthon, hanem mondjuk bevásárlás közben, vagy ismerõsök elõtt tör rá a hisztizhetnék. Ha a gyerek látja, hogy semmit sem ér el ezzel a módszerrel, abbahagyja. Ráadásul a hiszti bizonyos esetekben lehet fiziológiai eredetû is. A gyerekek nagyon könnyen kiszáradnak, ez is okozhat nyugtalan, kezelhetetlen viselkedést. Az pedig még inkább, ha édességet – és mást nem – evett a hiszti elõtt egy-másfél órával. Érdemes a nyalánkság után egy órával adni még harapnivalót a gyerkõcnek, így megelõzhetjük, hogy leessen a vércukra, és hisztis rohamot produkáljon.

A helyes viselkedés irányába úgy terelhetjük, ha minél több pozitív visszajelzéssel bíztatjuk, ha valamit jól csinál. Ha akarva-akaratlanul rosszul bánik a kistestvérével, semmiképpen sem szabad ráripakodni, hogy õ rossz testvér. A legjobb pozitív alternatívát mondani, hogy legközelebb hogyan csinálja. Ha durván nyúlna a testvéréhez, mondjuk inkább neki azt, hogy a testvére még pici, és simogatni kell. Elmesélhetjük, hogy õ is éppen ekkora volt, õ is ennyit aludt ennyi idõs korában. Ha viszont jól csinál valamit, például: ügyesen fogja meg a babát vagy megpuszilja, dicsérjük meg, milyen kedves és jószívû is õ. Ezzel ugyanis az identitása is alakul, s nem azt fogja hinni magáról, hogy ügyetlen és buta; éppen ellenkezõleg.

Baktay Gizella szerint nagyon fontos, hogy a szülõk úgy kommunikáljanak egymással, hogy a nagyobbik gyerek is megértse, úgy beszélgessenek, mintha azt a nagyobb gyereknek mondanák, ezzel is erõsítve benne azt az érzést, hogy õ már nagy és okos, s a szülei nem hanyagolják el, sõt nagyon fontos dolgokba avatják be.

Nagyot hibázunk, ha a gyerekeket összehasonlítjuk, és példaként állítjuk õket egymás elé. Ha azt mondjuk, „nézd, a Pannika milyen szépen játszik, Andriska, te @@START_COMMENT kep vege @@END_COMMENTmeg mindent szétrombolsz, csúnyán játszol”, nem valószínû, hogy szeretni fogja a testvérét.

A kezdeti féltékenység, ha megfelelõen irányítjuk, és új szerepeket nyújtunk a gyereknek, egy idõ után megszelídül. Következetesség, bevonás, tudatos irányítás. Ha ezeket meg tudjuk valósítani, elmúlnak a hisztirohamok, és a gyerekek is jól kijönnek majd egymással.

Nagy Ramóna

Forrás: Nõk Lapja Cafe