A gyermek fejlődése során folyamatosan, egyre inkább birtokba veszi környezetét, ezáltal újra és újra ismeretlen, idegen, ezáltal félelmet keltő élményeknek van kitéve. Ez teljesen természetes.

A félelem szó a latin angere = összeszorítani, és angustus = szűk kifejezésre nyúlik vissza. Ez azt mutatja, hogy az új tapasztalatok nem csak lelki, de testi változásokat is okoznak bennünk. Nincs olyan félelem, mely a lelki érintettség mellett ne járna testi folyamataink megváltozásával. Nyugtalanok leszünk, izomzatunk tónusa megnő, légzésünk, szívverésünk felgyorsul, vérnyomásunk megnő, kiválasztószerveink (izzadságmirigyek, vesék, belek) működése felgyorsul. Éberségünk felfokozódik, ami idővel alvászavarokhoz, fáradékonysághoz, figyelemzavarokhoz vezethet. Tehát lelki élményünk testileg feltorlódik. A félénk gyerekek gyakran panaszkodnak testi tünetekről, különféle fájdalmakról.

Mikor normális és mikor kóros a félelem?

A félelmek tehát személyes lelki fejlődésünk, táguló tapasztalataink természetes velejárói. Mindegyikük közös tulajdonsága, hogy a testi "szűkösség" mellett jelenlétükkor elhalkul bennünk a biztonságot jelentő ősbizalom hangja. Vannak konkrét tárgyakhoz, eseményekhez, helyzetekhez kötődő félelmek. Sokszor azonban tárgytalan, meghatározhatatlan szorongásként lépnek fel bennünk. A gyermek lelki fejlődése során vannak természetesnek mondható félelmek . Lássuk őket sorjában!

Ilyen a 7-9 hónapos gyermek idegenkedés e, mikor a fogzás megindulása után egyre jobban meg tudja különböztetni az őt körülvevő emberek személyiségét egymástól. Felfedezi az idegenben az "idegen"-t. Ha számára ismeretlen személy kerül a közelébe, édesanyjához bújik, és elrejti tekintetét. Este lefektetéskor néhányan átmenetileg azt sem engedik, hogy a papájuk fektesse le őket.

Valamivel később lép fel a szeparációs félelem . Ilyenkor nem akar eltávolodni az édesanyjától, lóg a szoknyáján, állandóan felkéredzkedik a karjába, főleg idegen helyen, vagy szokatlan helyzetben. Este fél a sötéttől, nem akar egyedül feküdni az ágyában. Ha ez felerősödik, végtelen ideig tartó fektetési rituálékba, elalvási zavarba torkollhat a dolog.

Minél inkább kimozdul a gyermek az otthon védett falai közül, annál inkább érintkezésbe kerül a természet erőivel. E csodálatos felfedezések során néha érhetik meglepetések (állatok, ágreccsenés, szél, vihar, villámlás), melyek félelmet ébreszthetnek benne. Ezt környezeti félelem nek nevezhetjük.

Az óvodába kerüléskor új helyzet alakul ki. A gyermek - mint születő kis egyéniség - elkerül a megszokott családi környezetből, és meg kell találja, állja helyét az új közösségben. Ilyenkor felléphetnek szocializációs félelmek. Ezek már más jellegűek, mint a leválástól való félelem. Akkor jelentkeznek, amikor a gyerek keresi helyét a közösségben. Az ilyen jellegű aggodalmak személyiségének fejlődési mérföldkövei körül különösen feltűnőek lehetnek. így pl. az iskola 3. osztálya körül - a 9. és 10. életév között -, amikor hirtelen új fényben éli meg saját személyiségét. Ilyenkor fontossá válik, mit gondolnak róla a többiek, ki fogadja barátjául...

Erre a korra tevődik a halálhoz való viszony megváltozása is. Reális, kézzelfogható ténnyé válik számára. Kisebb korukban is újra és újra megkérdezik a gyerekek, hogy ők is meghalnak-e, mi, szülők is meghalunk-e, vagy hogy miért halt meg a nagymama, és hova ment utána. Ilyenkor azonban kézzel valószerűvé válik, mert önmagukkal is sokkal mélyebben azonosulnak, mint korábban. Nem ritka, hogy az öngyilkosság halvány gondolata foglalkoztatja őket. Ekkor felébrednek bennük más reális félelmek is, például háborútól, természeti katasztrófáktól.

A pubertásban aztán a nemi érés sel összefüggő nehézségek ébresztenek sokakban feszültséget. A másik nem felfedezése, idegensége új rejtélyeket hoz magával. Az ösztönök elemi ereje és a rajtuk való lelki felülemelkedni vágyás kettőssége sokakat megriaszt.

A 18-19 éveseknél az önállósulással párhuzamosan megjelennek az egzisztenciális félelmek. Ami a 9 éveseket szellőként csapja meg, az ifjú korosztályt teljes erejével ragadja magával. Félnek, hogy csődöt mondanak az életben, társas kapcsolataikban. Félnek a betegségektől, a haláltól. Az öngyilkosságok aránya ebben a korban magasba szökik.

Érdekes

Vannak gyerekek, akik egyáltalán nem félnek semmitől. Sok apa büszke az ilyen gyerekre, főleg akkor, ha fiúról van szó. Ám az effajta viselkedés olyan mértékben félelemmentes lehet, hogy már kórosnak mondható. Az ilyen gyerekek általában valamiféle figyelemzavarban szenvednek. Valahogy nem érzékelik az őket övező helyzet lelki vonulatának bizonyos vetületeit.

Mitől válhat különösen félőssé a gyerek?

Vannak gyerekek, akik különösebb kiváltó ok nélkül is alapvetően félősek. Akadnak azonban olyan testi-lelki fejlődési zavarok, melyek gyakrabban járnak félelmekkel: autisták, figyelemzavarosak stb. A gyermek környezetéből jövő zavaró tényezők is okozhatnak félelmet: aggódó, bizonytalan szülők, gyakori veszekedések, válás, gyakori fegyelmezés, ambivalens anyai magatartás, elfojtott szülői érzések és indulatok . Gyakori tapasztalat, hogy a szende, halk szavú, alkalmazkodó, de félénk gyerekeket szüleik túl korán felnőttként kezelik. Észrevétlenül átruháznak rájuk olyan feladatokat, melyek megoldása a felnőttek dolga lenne. Ez lehet pl. a kisebb testvér ápolása, de olyan egyszerű helyzet is, ahol olyasmit kell eldönteni, ami kívülről nem is tűnik nehéznek, lelkileg azonban megterheli a gyermeket, mert számára jelentős dologról van szó. (Például egy ruhadarab kiválasztása az áruházban.) Nem mindegy az sem, hogy hányadik gyerekről van szó a családban. A második gyereknek (főleg, ha még kisebb testvérei is vannak) mindig nehezebb a dolga. A médiák (reklámok, tv, rádió, számítógépes játékok stb.) különösen gyakori félelemforrások. A többé-kevésbé rejtett vagy nyílt agresszióból elég egy-két (akár csak néhány pillanatig tartó) élmény ahhoz, hogy mélyen maradandó nyomot hagyjon hátra a gyermek képzeletvilágában. Emellett minden olyan információt (szöveg, kép), mely meghaladja a gyermek eddigi tapasztalatait, külön fel kell hogy dolgozzon. Ha pedig ez az újdonság olyan, hogy a gyermek eddigi reális élményvilágától idegen, akkor az meghaladja feldolgozási képességeit. így az élmény feldolgozatlanul süllyed le lelkivilágának tudattalan régióiba, és onnan később félelemként, megfoghatatlan szorongásként merülhet fel.

Hogyan segíthetünk félős gyermekeinknek?

A gyermekkori félelmek "kezelésének" legfontosabb eleme az, hogyan viszonyulnak a gyermek környezetében élő személyek a szorongáshoz . Mivel az első hét évben a gyerekek nagyrészt utánzással tanulnak, egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire félnek a szülők bizonyos dolgoktól. A gyermek azt fogja megtanulni, hogy hogyan bánnak szülei, nagyszülei, tanitói saját szorongásaikkal .

Azzal segíthetünk a gyermeknek, hogy tehermentesítjük azoktól az élményektől, melyeket saját erejéből nem tud feldolgozni. Ezenfelül közvetítjük neki, hogy minden olyan félelem megszűnik, melyet szunnyadó képességünk kibontakoztatásával meghaladunk. Tehát lépésről lépésre megpróbáljuk felismerni, megismerni, mitől is félünk azzal a bizonyos dologgal kapcsolatban. Ezáltal hidat tudunk verni hozzá. Ez a folyamat a gyerekeknél elsődlegesen nem intellektuális megismerési folyamat, hanem szavak nélküli lelki történés. Saját magatartásunk, a játékos gyakorlatok és a művészi terápiák nagyon hatékonyak. Legfontosabb az életbe, emberekbe, helyzetekbe vetett ős bizalom visszanyerése.

Iskoláskor előtt a legtöbb gyereknél a legjobb gyógyír, ha a szülők megtalálják magukban vagy maguk körül saját félelmeik forrásait, okait. Ha túlteszik magunkat túlzott aggodalmaskodásukon, akkor a gyerek is jobban érzi magát saját bőrében. Ezt szó szerint vehetjük, ugyanis a kisgyermekek félelemei gyakran alkati eredetűek. Ez azt jelenti, hogy ahogyan megélik magukat saját bőrükben, az az érzékszervek érzékenységétől függ. Ezért a kezelésben a testhez kötött érzékelés (tapintás, fájdalom, mozgás, helyzetérzékelés, életérzés, egyensúlyérzék stb.) harmonizálása, fejlesztése jótékony hatású. Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Néhány tipp: a nap ritmusos lefolyású legyen, figyeljünk az érzékszervi benyomások jellegére és mennyiségére, hagyjunk időt a gyermeknek, hogy saját ritmusában tegye a dolgokat, ne aggódjunk jobban (pl. attól, hogy leesik a fáról), mint ő; legyen néhány bensőséges percünk egymásra mindennap, masszírozgassuk a gyermeket (főleg este a lefekvéskor) nyugtató illóolajokkal (pl. mályvával, levendulával, citromfűvel, rózsaszirommal)!

A kisiskolások már sokkal jobban ki tudják fejezni, hogy mi nyomasztja őket. Ha még nem képes rá, hogy maga túllépjen félelmein, akkor a szeretetteljes szülői figyelem (például egy kis kirándulás kettesben a papával) csodákat tehet. Sokszor alig vehető észre, hogy menniyre szomjazik a gyerekek egy felnőtt beszélgetőtársra. Ebben a korban már a művészeti jellegű, lelki kifejezést elősegítő terápiák (festés, zene, gyermekpszichodráma és a játékterápia) is jól alkalmazhatók. A relaxációs technikák, a kineziológia is elkezdhető már ebben a korban.

A serdülő- és kamaszkorúaknál a felnőttekhez való ellenálló, sokszor feszült, tagadó viszony nehézzé teheti a dolgunkat. A tilalmak (tv, PC, drogok) ilyenkor nem segítenek. Egyik lehetőségünk a tudatos feldolgozásban rejlik. A cél, hogy a fiatal a nyomasztó helyzet felismerése után alkotó fantáziáját mozgásba hozva maga vegye kézbe a dolgokat. Közös zenélés, színjátszás, tánc a barátokkal jelentik számukra a kiutat a fogyasztói társadalom csapdáiból. A csend, a nyugalom is ismét a megismerés forrásává válhat. Támogassuk őket pl. abban, hogy visszatalálhassanak a természethez, vagy más emberekért tehessenek valamit!

Mit tehetünk még?

A gyógyszeres kezelésnél a homeopátia kiváló egyéni lehetőségeket nyújt. A szakember az alkati szerek mellett (Silicea, Calcium carb., Belladonna, Aconit, Ars. album...) a meghatározható forrású félelmekre (vizsgázás, magány, sötétség, iskola, magastól való félelm.) is találhat megoldást.

forrás.